Versek

Dr. Papp Zsolt filozófus (1944 – 1992)
(1992. Előszó a Címertelenek kötethez)

Mach József verseit olvasva elkerülhetetlen a benyomás: a szerző alapélménye, hogy a világ ellenállás, másság, nem-én, s hogy az élet nem más, mint szakadatlan készenlét, lankadatlan harc ennek az ellenállásnak a leküzdésére.

Kiengedés? Félreállás? Rezignációk? Ismeretlenek.

Legfeljebb eltemettek majd, mondja Mach József számos alkalommal, mint az egyetlen lehetséges alternatívát. Egyébként marad az állóháború. Munka, politika, szerelmek, éjszakák, hétköznapok – minden a bele-nem-nyugvás, a kibékíthetetlenség, az engesztelhetetlenség színtere.

Hogy ennek indíték rendszerében valahol ott található az egyéni élettörténet, ez közhely. Hogy ott van a hatvanas évek ígérete és csődje: ez valószínű. Hogy ott a hazai történelem már-már minden korszakának, minden politikájának, ideológiájának, színének és visszájának minden oldalú vállalhatatlansága: ez bizonyos.

Mach József vállal néhány lányt, néhány barátot, egy városrészt, néhány emléket, és ezzel vége. Az azonosulásoknak. Se munkás – bár tudja, mi a munkás -, se értelmiségi – bár tudja, mi az értelmiségi -, se állami ember, se polgár, se isten, se sátán, se vörös, se fehér. Pacifikálhatatlan vagyok – miközben minden öntőformát kifordítok. Hű leszek a hűtlenségeimhez, miközben! Mach József mindent megpróbál, és mindent teljes szívvel próbál.

A Mindennel csak az konfrontálódhat, aki mindent próbált. Ennek a „mindent próbálásnak” és „mindent felmondásnak” különös darabjai a két-három oldal hosszú versek: miközben az olvasó már-már légszomjjal küzd, mégis frissek, filmszerűek, magukkal sodrók.

Elfogyhatatlanok és csillapíthatatlanok olyanok, mint Mach József.

Jó!

  • Dátum
    2015-03-02
    Egy higgadt Egy higgadt vers arról, hogy a Vörös Ági a Toldy gimnázium tornatermében rendezett bálon velem táncolta át az egész éjszakát… „egy kissé ősz, egy kissé bősz a barátom, a cuki Dendi, csak az a kár, hogy […]
  • Dátum
    2015-03-02
    A Felső-Vízivárosban A Felső-Vízivárosban ültem, és hallgattam, hogy elúszik az „Akácos út…”, mint a dinnyehéj. Sorsomban el nem merültem. A szívemből nem folyt a Duna. A sörömet ittam, és tüdőre szívtam mélyen a finánclábas Kossuth füstjét. Csak úszott […]
  • Dátum
    2015-02-08
    Nem-király és Igen-királynő fiai vagyunk, semmibevett címertelen-hitű csapat, akiket uraink jobbágyoknak vélnek, a jobbágyok nem osztják meg velük a kenyeret. Nem-királytól hitet örököltünk, Igen-anyánktól az életet. De, jaj, nincsen ország, amelyik befogadna! Igent nem mondanak apánk országában, anyánk […]
  • Dátum
    2015-02-08
    A Karácsony elmúlt. Téli hentesüzlet. Lyukas szalonnavég. Mit kérsz? Kolbászt? Jó nagyot! Mivel? Mivel éhes vagyok. Olcsó humor. 16,30 mustárral. Valamikor ez 4 Forint volt. Ültünk a viaszos vásznú asztalnál, valamikor, kelkáposztát ettünk… szikkadt kenyeret, s jó volt […]
  • Dátum
    2015-02-08
    A rongy-lábúak táncolni hívnak, a lepke-lábúak a sárga-fekete bárba. De nem mehetek. Nincs fekete nadrágom, nincs sárga ingem. A rongy-lábúak táncolni hívnak: egyet jobbra, egyet balra, egyet az égbe, a lányok, a lengő-remegő-lábúak, táncolni hívnak, a lányok, a […]